Tudjátok már rólam, hogy nagyon szeretem a gyors és könnyű recepteket, viszont nem vetem meg az extrém pepecselős, órákig konyhában állós finomságokat sem. Most ismételten egy ilyen gyors finomságot hoztam nektek, amit még én is egy blogon találtam hihetetlenül régen. HahoPihe konyhája azok közé a blogok közé tartozik, akit azóta követek, mióta felfedeztem a blogvilág csodálatosságát. Van egy jó pár receptje elmentve már nekem, sőt a recepteskönyvemben is felfedezhető jó pár ilyen finomság.  

Az egyik ilyen a pudinggolyó. Én kicsit már arányokkal készítem, mint Pihe, de az alapötlet tőle van. Egy nagyon egyszerű finomság ez, és tényleg nem igényel sok macerát. Először egy karácsonyi családi ebédre készült még évekkel ezelőtt, és egyből többféle verzióban. Tipikusan az-az édesség, amikor csak perdül-fordul egyet az ember, és már egy darabbal kevesebb is van a kínálóban. Tudjátok, mikor csak jártok egy kört otthon, talán még a hűtőajtó is kinyílik, aztán meglátjátok a sütit, és ez pont az a méret, ami egyszerre befér a pofazacsiba. A krémesen édes hatás, plusz a keserű kakaópor miatt az ízharmónia, ami berobban, miközben eszitek, egyszerűen ah, tökéletes. 

Ennél a finomságnál is csak a képzelet szab határt. Készítettem már csoki/vanília/puncs puding alapokkal. Volt már olyan, hogy ment bele valamilyen aszalt gyümölcs, csokireszelék, de magokkal is megállja a helyét, mondjuk mandula, vagy mogyoró darabbal a közepén. Tényleg, ez az a fajta süti, ahol kalandozzatok egy kicsit. Engedjétek szabadjára a fantáziátokat, hiszen a lehetőségek száma végtelen. És még csak a süti belvilágáról volt szó. A külső borítás is megér egy külön említést. Az alap külső réteg keserű kakópor szokott lenni, és akkor a belseje nekem extrém vaníliás. Viszont volt már rajta kókuszreszelék, darált dió/mogyoró, de színes cukordarába forgatva puncsos belsővel is extrém zseniális.

Most bemutatásképpen csak az alapot készítettem el, ami Nagyiéknak készült, hiszen nem igazán tudta mi is ez, mert ilyenről még nem hallott. Anyukám már képben volt, mert az első alkalommal, mikor rátaláltam erre a receptre ő volt a segítőtársam, én golyóztam, ő hempergette a különböző borításokba. A közös konyhai munka mindig jó élmény, akár férjjel, anyával, vagy nagyival csinálom/csináltam.

Természetesen mivel az első alkalommal ez karácsonyra készült, már akkor is a Christmas FM szólt. Nálam Advent első vasárnapján megkeződik az-az időszak, amikor egészen december végéig csakis a Christmas Fm szól. Imádom, hogy van egy olyan hazai rádió, ahol összeszedik az összes régi magyar zenéktől kezdve egészen a külföldi örök klasszikusokig. Ilyenkor nekem ez a lételemem. Bármit is kotyvasztok a konyhában, ennek mindig szólnia kell. Amúgy is hatalmas zeneimádó vagyok, mióta az eszemet tudom. 

Pudinggolyó:

Hozzávalók:

• 1 cs. pudingpor (ez esetben vaníliás)
• 3 ek. cukor
• 4 dl tej + 1 dl víz
• 25 dkg darált keksz
• 1 mk. vanília aroma
• Forgatáshoz: Keserű kakaópor/Kókuszreszelék/Csokidara/Cukordara/Dió/Mogyoró

Elkészítés:

• A pudingot megfőzöm a cukorral, tejjel és vízzel. Teljesen hagyom kihűlni. Viszonylag elég gyakran ránézek, hiszen keményre fog kötni, és 10 percenként alaposan átkavarom. Mikor teljesen kihűlt, hozzáadom a háztartási kekszet és a vanília kivonatot, és fakanál segítségével kikeverem. Alapvetően egy sűrű massza lesz a végeredmény, amit vizes kézzel lesz majd könnyű formázni. 
• Előkészítem a külső bevonatokat külön kis tálkákba. Készítek magam mellé vizet. hiszen a vizes kéz fontos tényező. Illetve egy tálcát, ahova pakolhatom a kész golyókat, valamint fogpiszkálót, hiszen mindegyik golyóba fogok szúrni egyet. Kicsit könnyebb lesz fogyasztani, nem leszünk nyakig maszatosak például a kakaós bevonattól. Dió nagyságú golyókat formázok, forgatom a bevonatba (itt most csak a kakaóporba), majd teszem is tálcára. Amikor kész vagyok, akkor mindegyikbe teszek egy fogpiszkálót, majd hűtőbe rakom pihenni minimum 5-6 óra erejéig. 

A pihenőidő letelte után pedig nincs is más dolog, csak megkóstolni az alkotást. Könnyű, egyszerű, gyors, és remekül variálható egy édesség. Tessék elővenni a gyermeki képzelőerőt, és megálmodni, hogy nektek mi lehet az a verzió, amit a legjobban imádnátok. Természetesen ha ezt a verziót elkészítitek is nagyon boldog leszek, de azért kíváncsian várom milyen egyedit sütöttetek ki. 

Ez a poszt #nemreklám #nemszponzorálttartalom. 

Ha tetszett a poszt, kérlek osszátok meg, és lájkoljátok a blog facebook, illetve instagram oldalát. 

Nagyon régóta motoszkál a fejemben a gondolat, hogy valahogyan müzliszeletet kellene készíteni. Nagyon sokat használom a pinterest applikációt, és rengeteg külföldi oldal receptes videóit szoktam nézegetni. Egyszer csak ráakadtam egy müzleszeletes videóra, amit végignéztem, és utána folyamatosan ajánlgatta őket az app. Ezzel nem is volt baj, örömmel néztem meg mindet. Viszon akármilyen videót néztem, abban a kötőanyag mindig a mogyoróvaj volt. Én még csak-csak megeszem, de Férj egyáltalán nem szereti. Meg persze tegyük hozzá, hogy nem egy olcsó mulatság a boltban ezt beszerezni. A házi pedig közel sem olyan, mint a bolti, pedig milyen jó is lenne, ha csak krémmé darálnám, és kész is vagyok (próbáltam már, de nem is hasonlít sajnos). 

Muszáj voltam azon agyalni, hogy mivel lehetne összekötni a száraz anyagokat, hogy úgyis maradjanak. Első gondolatom rögtön a méz volt, viszont nem tudtam elég lesz e neki ennyi, nem e fog darabokra esni. Eltettem ezt a gondolatom talonba, és kutakodtam tovább. Egyetlen egy verziót sikerült találni, még pedig a datolyapépet. És azt hiszem már tudjátok mi következik. Nem szeretjük. Ezekután viszont maradt a talonba helyezett ötletem. Próba cseresznye alapon belevágtam. Maximum kanalazzuk majd, ha nem áll össze, gondoltam. Hiszen nem sikerülhet amúgy sem minden tökéletesen elsőre. Az túl szép is lenne. 

 Egy müzliszelet ugye akkor jó, ha minél többféle hozzávalóból tevődik össze, minél több íz az, ami a kóstolás közben úgymond berobban, és kifejti a hatását. Összeszedtem itthon minden olyan hozzávalót, amit úgy gondoltam, hogy mehet bele. Magok mindig vannak itthon (ez is olyan, akár a pudinpor gyűjteményem, van belőle egy rakattal, mindenféle (a tökmagtól kezdve, a napraforgómagon át, egészen a fenyőmagig)), így gondoltam legalább három féle az, ami mindenképpen megy bele (aztán a végén több lett). Tudtam, hogy mindenképpen zabpelyhet akarok alapnak használni, valamint valamilyen aszalt gyümölcs is kell, hogy menjen bele. Az esetek nagy részében van itthon aszalt vörösáfonya, egyik hatalmas kedvenc, tehát kérdés sem volt, hogy akkor igen, ez lesz a válaszott gyümölcs. 

Sok törődést nem igényel maga az egész, hiszen csak ki kell keverni, pihenni hagyni, majd szépen benyammogni. Nagyon kalóriás egy ilyen szelet, viszont tele van olyan szükséges tápanyagokkal, amiket a szervezetünk imádni fog, és meghálálja. Egy tízórai vagy egy uzsonnan tökéletesen letudható vele. 

Házi müzliszelet:

Hozzávalók:

• 20 dkg zabpehely
• 10 dkg vörösáfonya
• 10 dkg sótlan földimogyoró
• 7,5 dkg napraforgómag
• 5 dkg fenyőmag
• 5 dkg tökmag
• 5 dkg szezámmag
• 4 ek. méz
• 1 mk. só
• 5 dkg olvasztott étcsokoládé a tetejére

Elkészítés:

• A száraz hozzávalókat a vörösáfonya kivételével egy száraz serpenyőben megpirítom. Amikor kész, hozzáadom a vörösáfonyát,a mézet és a sót. Alaposan elkeverem. Egy tepsit sütőpapírral kibélelek úgy, hogy az oldalán is legyen. Belesimítom a masszát (nagyon hamar köt, érdemes gyorsan dolgozni), majd vizes kézzel szép egyenesre simítom a tetejét. Hűtőbe teszem 2 órára pihenni. Mikor letelt az idő, kiveszem, kielem a sütőpapírral együtt a tepsiből, és nagy kés segítségével óvatosan felszeletem, viszont még mindig a sütőpapíron hagyom. Gőz felett megolvasztom a csokoládét, majd szószadagolóba rakva óvatosan megcsurgatom (szószadagoló alatt ilyenre gondolok). 
• Sokat használok ilyen adagolót, sütik díszítésére kiválóan alkalmas. Annó (fú, de rég volt már) még azt hiszem, hogy tán a Metróban vásároltuk. De egyébként salátaszószosnak, valamint házi majonéznek vagy csípős szósznak is kiválóan alkalmas. 
• Amikor megcsurgattam a csokival, akkor pedig még 4 órára beteszem a hűtőbe, hogy még jobb legyen az állaga. Míg pihennek, addig sütőpapírból egyforma téglalapokat vágok, hiszen majd ebbe fogom őket egyesével becsomagolni. Egy szalaggal szépen átkötöm őket, és ételesbe helyezve így tárolom majd tovább a hűtőben. 

Nagyon sok olyan kísérletezésem volt már a konyhában, ami őszintén szólva nem sikerült, és büszkén felvállalom ezt is. Nincs olyan, hogy minden perfekt megy elsőre. Ezen viszont igazán meglepődtem, valamiért nem igazán bíztam benne, hogy a méz elég kötőanyag lesz számára.De ilyen, amikor pozitívan csalódik az ember lánya, és azért egy igazán nagyon jó érzés. 

Bátran készítsétek el, a gyerekek egyenesen imádni fogják. Nagyszerű és egészséges nassolnivaló ez a nap folyamán. 

Ettetek már házi müzliszeletet?

Esetleg készítettetek is már?

Ha tetszett a poszt, kérlek osszátok meg, és lájkoljátok a blog facebook, illetve instagram oldalát. 

A pogácsa mellett ez a következő abszolút favorit. Nagyon sok emlékem fűződik hozzá, boldog emlékek. Nagymama az anyukájától tanulta, mindig együtt csinálták. Ahogy ez a finomság sül a platnyin (*Átforrósodó vaslemez a tűzhely tetején), arra nincsenek szavak. Természetesen kivitelezhető platnyi nélkül is, hiszen évekig én is tapadásmentes serpenyőben sütöttem, de azért ez a vaslemez mégis megadja neki a plusz zsenialitást. 

Mindig láttam Nagyitól, hogy milyen gyengédséggel bánik ennek a finomságnak a tésztájával. Kellően finoman nyújtva, törlőre kiterítve, majd szépen lassan sütve. Mivel neki nem a konyhában van a tűzhely, ezért mindig előre dolgozott, így könnyebb volt kivitelezni az egész folyamatot. Előre elkészítette a lisztezett deszkán a lángosokat, majd törlőruhára beborítva mindet szépen egymás mellé fektette. Fontos, hogy ne legyen egymásra pakolva, mivel igazán könnyen összeragad, és akkor lehet előről kezdeni az egész nyújtás folyamatot, plusz még akkor lehet lisztet is adni hozzá, és akkor már veszett fejsze nyele, mert nagyon lisztes lesz, és a végeredmény közel sem lesz olyan jó, mint az első nyújtásnál. Szóval mikor Nagyi kinyújtott mindent, akkor jött az én feladatom. Hosszú, lisztezett  nyújtófára feltekertem egy darab tésztát, és vittem be neki a főzőfülkébe, ahol is óvatos mozdulatokkal kitekertem a forró vaslapra. Akkor tökéletes az eredmény, ha elkezd púposodni sütés közben, majd fordítás után végül teljesen felfújódni.

Nekem hatalmas szerencsém van, hiszen ezt mindig ketten csináljuk a Férjemmel. Szereti kivenni belőle a részét, én pedig szeretem, hogy együtt szorgoskodunk a konyhában. Alapvetően egyedül is lehet ezt csinálni, de azért mégis csak jobb, ha közben jókat beszélgetünk. Én így nem nyújtom ki előre az egészet, mindig csak azt a három darabot, ami vár a sütésre (mondjuk nem is tudnám nagyon hova tenni, panelkonyha, és bár sokkal nagyobb, mint az előző otthonunk konyhája, esküszöm, nem férek el a sok cuccal :)), és ugye ezek sem érnek egymáshoz.

Nagyi mindig azt mondta, hogy ez úgy az igazi, hogyha fokhagymás libazsírral van megkenve mindkét oldala, még rögtön forrón, mikor kisült. Sülés után akkor kenés, majd négyfelé hajtás. DE! Amikor szembesültem vele, hogy barátaink ezt nem így ismerik, akkor kicsit furcsán néztem rájuk. Férj gyerekkori barátja (konkrétan mondhatnám második testvérnek is a bátyja mellett) és kedves felesége (nekem is fantasztikus barátaim lettek az évek alatt) ezt nem így ismerték. Vagyis Gábor (Gabi) igen, mert neki is sokat csinált a Nagymamája, mikor gyermek volt, de Kati, aki Nyírségi leányzó, na náluk nem így volt szokás. Az elkészítésben nem volt változás, csak a fogyasztásban. Mikor kisült a lángos, Ők nem kenték meg semmilyen zsírral, főleg nem fokhagymával, hiszen édesen fogyasztották. Mégpedig szilvalekvárral. Az eredeti, késsel szeletelős, konkrétan fekete színű szilvalekvárral. Amikor Én ezt először meghallottam, őszintén, kirázott a hideg, és nem bírtam elképzelni sehogyan sem. És szörnyű vagyok, de azóta sem kóstoltam meg így (tudoom, begyepesedett gondolkodás, és elképzelés :)). 

Amit még hozzátettem a fokhagymás libazsír mellé, az a tejföl és a sajt. Illetve volt már olyan is, hogy magkeveréket is pirítottam, egyedivé tette, és igazán nagyon jól illett hozzá. Ugye sülés után rögtön kenem, majd hajtogatom, viszont a fogyasztásnál kiterítem a tányérra, megkenem a tejföllel, és reszelek bele sajtot, majd feltekerem, mint egy palacsintát. Eredetileg nem így kéne fogyasztani, csak úgy, ahogy sütés után elkészítettem, de szerintem tökéletesen illik még hozzá pluszban a sajt és a tejföl. Hiszen a tejföl és a fokhagyma amúgy is nagyon jó barátok! 

Krumplilángos:

Hozzávalók a lángoshoz- körülbelül 15 darabhoz - :

• 3 nagyobb darab krumpli (pucolva, kockázva olyan 50 dkg)
• 50 dkg liszt + még majd lisztezni a deszkát
• só
• A sütéshez tapadásmentes serpenyő vagy platnyi

Hozzávalók a kencéhez:

• 3 ek. libazsír/kacsazsír
• 1 fej fokhagyma (10-15 gerezd)

Elkészítés:

• A krumlikat pucolom, kockázom, sós vízben megfőzöm. Mikor megfőtt, alaposan áttöröm, majd teljesen hidegre hagyom hűlni. Fontos, hogy hideg legyen, másképp nem lesz jó a tésztánk. Mikor teljesen kihűlt a krumpli, akkor lassanként adagolom a lisztet. Krumplifüggő egyébként mennyi lisztet vesz fel. Van amikor csak 30 dkg megy hozzá, de van olyan, hogy ténylegesen szükség van az 50 dkg-ra is. Akkor jó a tészta, ha már nem ragad a külseje, a kezetekről lejött, de még lágy. Egy nagy hosszú hengert formázok belőle. és felszeletelem. Ebből olyan 13-15 db szokott lenni. Lisztezem a deszkát és a nyújtófát is, közben pedig már melegszik a serpenyő vagy a platnyi. Ha serpenyőben sütitek sem kell semmilyen zsíradék, lényeg, hogy tapadásmentes legyen (nekünk egy natúr tefal serpenyőnk van), viszont mióta Após volt olyan cukor, hogy vágatott nekem platnyit, azóta természetesen azon sütöm. Előtte viszont évekig a serpenyőben készült. 
• Ott tartottam, hogy nyújtás. Konkrétan leheletvékonyra nyújtom (olyan 30 centis pizza nagyságúra), alaposan lisztezett deszkán és nyújtófával. Feltekerem a lisztes nyújtófára, és viszem sülni. A serpenyő/platnyi szélétől óvatosan kitekerem, és figyelek rá, hogy ne legyen benne gyűrődés/ránc. Ha van benne, akkor sincs semmi baj, csak a hirtelen melegtől már nem fogjátok tudni megigazítani. De ennyi szépséghibája legyen csak.
• Készítem a fokhagymás libazsírt. A fokhagymákat lereszelem. A zsírt egy kis lábasban megolvasztom, majd hozzáadom a reszelt fokhagymákat. Kicsit megfuttatom benne, hogy az ízek egymásra találjanak. Ahogy pedig sülnek a lángosok, úgy kenem meg őket ezzel a kencével, majd hajtom négyfelé.

Nagyjából ennyi lenne. Nem egy bonyolult étel, ezt egy konyhában kezdő is tökéletesen tudja kivitezni. Pici pepecsség azért van benne, hiszen a tészta állagán múlik minden, de ezen kívül abszolút kivitelezhető. Vendégvárónak tökéletes, higyjétek el, csak úgy kapkodni fogják az emberek! Valamint egy plusz tipp. Mikor ez a finomság nyáron készül, akkor úgy szoktam beidőzíteni, hogy maradjon akkorra is, mikor grillezünk. Ha ettetek jót. A sült grillkolbász, baconos virsli, vagy a grillezett sajt egyszerűen mennyien finom a fokhagymás lángosba tekerve. Maga az ízorgia. 

Ettetek már krumplilángost?

Szoktatok készíteni? 

Van/volt olyan családtagotok, aki ezt mesterien készítette?

Ha tetszett a poszt, kérlek osszátok meg, és lájkoljátok a blog facebook, illetve instagram oldalát. 

Ha krémtúró, akkor nekem csakis a gyerekkorom jut eszembe. Vagyis az a verzió, amit akkor lehetett kapni a boltokban. A márkára már sajnos nem emlékszem, de tudom, hogy sárga dobozban volt. Kellően krémes, édes, és azt hiszem még valamilyen kekszes féle is volt belőle. Ebben sajnos halványak az emlékeim, és próbáltam már rákeresni a Google-ben, de sajnos ebben az esetben nem volt a barátom, nem találtam meg. Legalábbis egyik kép alapján se ugrott be az emlék, hogy igen ez volt az.

Férjem is mesélte már nekem sokat, hogy neki is kellemes emlékei vannak erről a sárga dobozos finomságról, és jó lenne még egyszer enni belőle. Viszont a mai krémtúrók között hiába keresgéltünk, egynek sem volt olyan íze, mint az emlékeinkben. Rengeteg félét kóstoltunk már, de nem történt meg az igazi ízélmény, amire mind a ketten emlékszünk. Én pedig emiatt gondoltam egyet.

Ugyan mennyire lehet nehéz ezt házilag elkészíteni? Elkezdtem egy kicsit kutakodni, mégis hogyan lehetne ezt kivitelezni, de sajnos nem találtam rá nekem tetsző alternatívát. Elkezdtem agyalni, hogy hogyan lenne a legtökéletesebb, közben pedig kapcsoltam olyan zenét, ami a gyerekkoromat idézte. (Ugye ti is hallgattatok Hupikék törpikéket? Szerintem a Makarónit mindenki ismeri, ha pedig nem, akkor tessék szépen meghallgatni, egy élmény, még így felnőtt fejjel is, ITT eléritek). Ciki vagy sem, néha jól esik a lelkemnek ez a fajta zenei stílus. Belül pedig táncra perdül az a picike Ilus, aki az anyukája pörgős szoknyájában ugrál a szobában. Ilyenkor mindig megrohamoznak az emlékek, és a lelkem egy darabját boldogság tölti el.

Ilyenkor egyébként a koncentrálás is jobban megy, tehát egy ilyen aláfestő zene remekül hat a gondolkodásomra, főleg ha még boldog emlék is társul hozzá. A fagyasztóban találtam egy csomag fekete ribizlit (egyik nagy kedvencünk), és kezdtem hozzágondolni a többit. Gyorsan megnéztem, hogy van e Itthon valamilyen keksz, és mázlim volt, maradt még némi háztartási, úgy gondoltam, hogy ez így már tökéletes kiindulási pont lehet a házi krémtúrómnak.

Pudingok között szétnéztem (rossz szokásom, mindig van egy rakattal, mert ha meglátok valamilyen új ízt, annak a kosárban kell landolnia, szóval néha egy egész pudingpor gyűjtemény halmozódik fel nálunk), és egyből egy vaníliát sikerült kivenni. Gyorsan át is futott az agyamon, hogy a gyermeki krémtúró is vaníliás volt, nem de? Aztán megerősítettem magam benne, hogy igen, biztosan az volt. Férjet nem kérdeztem meg, mert meglepetésnek készült ám, gondoltam, hogy mire hazaér egy fárasztó nap után a munkából, jól fog esni neki egy kis édesség. Jól sejtettem, abszolút telitalálat volt.

Házi krémtúró – 2 főre - :

Hozzávalók:

• 25 dkg zsírszegény túró
• 10 dkg fekete ribizli
• 12 db keszk (hozzáadott cukor nélkül, teljes kiőrlésű)
• 1 cs. vaníliás pudingpor
• 3 dl tej és 1 dl víz
• Folyékony édesítőszer ízlés szerint (Nekem 4 tk. van benne összesen)

Elkészítés:

• A túrót villával áttöröm, majd hozzáadom a 2 tk. édesítőszert. Aki szeretné, az tehet bele plusz vanília kivonatot is a plusz ízek elérése érdekében. A pudingot megfőzöm az 1 tk. édesítővel, a tejjel és a vízzel. Teljesen kihűtöm. A fekete ribizlit is átforgatom 1 tk. édesítőben. hiszen számomra extrém savanyú volt. Ne értsétek félre, szeretem illetve szeretjük a savanyú ízt, de ez már annyira nagyon az volt, hogy úgy gondoltam egy kis édesítés nem fog neki ártani. A kihűlt pudingot és a túrót összekeverem, majd elkezdem a rétegezést egy kis üvegtálkában. A tálka aljára török 3 darab kekszet, megy rá a gyümölcsből, majd teszek rá a krémből. Addig folytatom, míg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére a megmaradt gyümölcsből pedig szív alakot formázok. Meglepetésnek szántam, ezért úgy gondoltam, hogy egy kis romantikus húzás abszolút belefér. Ha már lúd, legyen kövér, ugye? Miután elkészültem velük, 6-8 órát hűtőben pihentettem, hogy a kekszek megpuhuljanak, valamint az ízek is összeérjenek.

Elfogyasztása lassan, nyammogva, az ízeket élvezve ajánlott. Tökéletesen sikerült kis édesség lett, ami alakbarát is, hiszen teljesen cukormentes verzió. Azt hiszem ezek után a boltban nem fogunk venni krémtúrót, mikor igazán semmiség összedobni a saját verziót. Csak a pihentetés miatt hosszú a folyamat, de abszolút megéri kivárni. Természetesen sokféle verziót lehet belőle készíteni, lényegében bármilyen gyümölccsel megállja a helyét, ha pedig nem vagytok nagy gyümölcs pártiak, akkor pedig bátran lehet anélkül is készíteni, hiszen úgy is csodás.Ha tetszett a poszt, kérlek osszátok meg, és lájkoljátok a blog facebook, illetve instagram oldalát. 

Amikor megismerkedtem a Férjemmel, akkor eldöntöttem, hogy saját háztartáshoz saját hagyomány dukál az ünnepekre, így jött az ölet, hogy innentől kezdve csakis Karácsonykor, de én Wellingtont fogok sütni. Úgy éreztem, hogy megtudom ugrani ezt a szintet, és tökéletesen meg fogom tudni csinálni. 

Az első alkalommal Gordon Ramsay insprirált, hiszen tiniként nagyon sokat néztem a Paprika Tv-n a műsorait, az egyszemélyes főzésektől a Pokol konyháján át azokig, ahol éttermeknek segített felfutni. Mindig csodálattal néztem, ahogyan alkot, egyszerűen odatapsztottak a műsorai a tv képernyője elé. Na persze sok olyan alkalom is volt, mikor azt se tudtam miről magyaráz, annyira nem ismertem szinte egy alapanyagot se. Viszont ezek az alkalmak mind arra voltak jók, hogy márpedig utána nézzek egy-egy ilyen furcsaságnak, így bővítve azt a palettát, amit szeretnék a jövőben elkészíteni. 

Eljött a nap, amikor közeledett az első közös karácsonyunk, és ha már elterveztem, hogy ebből már pedig hagyomány lesz, bele is vetettem magam az elkészítésébe. Annyi változást már alapból beiktattam, hogy nem bélszínből készítettem, mivel sajnos nem volt a boltban. Muszáj voltam helyettesíteni, végül pedig rövid karajra esett a választásom. Azt rögtön tudtam, hogy jól átsütve fogom elkészíteni, mivel az egyik dolog, amit kifejezetten nem díjazok se Én, se a Férjem az a nyers, kissé megsült, közepesen átsült húsok. Nekünk igenis legyen átsütve rendesen minden. Ez egy ilyen hepp a részünkről, de ebből sajnos nem vagyunk hajlandóak engedni. 

Nekikezdtem a folyamatnak, és ugye az első lépés, hogy a megtisztított, fűszerezett húst vajon kérgesítem. Én nem csak kérgesíteni akartam már akkor sem, így fogtam, és szép barnára sütöttem. Nem hirtelen nagy lángon, csak szépen lassan a lágyan folyó, forró vaj kíséretében. Mikor kellően szép pirosnak gondoltam minden oldalát, akkor ugye a következő lépés a mustáros pác. Mindenhol Dijoni mustárral van a recept, de mily pech, azt sem szeretjük. Maradt a natúr verzió a mustárból. Szépen bekentem, és már csináltam is tovább a folyamatot. Ez volt az a pont, ahol elkövettem a hibát, ami ehhez a csoda ételhez kapcsolódik. Ugyanis minden elemmel készen voltam már, és el is kezdtem összeállítani. Nem kellett volna. 

Fontos! 

A hús sütése, és pácolása után mindenképpen kell neki 24-36 óra pihentetés a hűtőben, de én inkább a többet javaslom. Az évek alatt ezt így sikerült kikisérletezni. Ezt első alkalommal nem kiviteleztem, sehol sem írták, vagy említettek róla csak egy nyúlfaroknyi információt sem. Félreértés ne essék, az első eredmény is finom lett, csak a husinak nem volt ideje arra, hogy a mustáros cucmákot magába szívja. Miután megsütöttétek a húst, rögtön kenjétek körbe jó alaposan és vastagon mustárral. Hagyjátok kihűlni, majd egy zárt ételesben mehet a hűtőben. Nagyjából négy óránként ránézek, és ha szívott be a mustáros kencéből, akkor lehet még körbekenni megint. Amikor letelt a pihentetési idő, akkor én még felhevítem a serpenyőt, és nagy lángon adok neki 1-2 percet, folyamatosan átforgatva. Mikor ez megvan, akkor még egy kis kence, és kész a hús. Lehet összeállítani.

Wellington:

Hozzávalók:

• 50 dkg rövid karaj / bélszín
• 50 dkg csiperkegomba
• 50 dkg leveles tészta (fagyasztott, nyújtható verzió)
• 30 dkg pulykamell sonka vékonyra szeletelve
• 10 dkg teavaj
• 5 derezd fokhagyma
• 2 ek. mustár + 1-2 ek még, ha nagyon szívja a hús
• Fehér és feke őrölt bors
• Só
• 1 db tojás

Elkészítés:

• 1-1-1 tk fehér és fekete borsot, valamint sót összekverek. Bemaszírozom vele a húst. 5 dkg teavajat serpenyőben megolvasztok, és ráhelyezem a fűszerezett húst. Minden oldalán, lassú sütéssel, folyamatosan forgatva pirosra sütöm. Mikor ez kész, a meleg húst átkenem a mustárral. Hagyom kihűlni, majd egy jól zárható ételesbe helyezem. 24-36 óra erejéig pihen a hűtőben. Aznapra már nincs is más dolgunk.
• A pihentetési idő telelése előtt nekikészülök a többi elemnek az ételhez. A gombát megpucolom, majd késes aprítógépbe helyezem. Konkrét pépet csinálok belőle. Sóval, borssal és az 5 gerezd fokhagymával (lereszelve) ízesítem. Serpenyőben a vaj másik felét megolvasztom. Mehet rá a gombapép. Ne ijedjetek meg, rengeteg vizet fog kiengedni magából. Alacsony lángon addig főzöm a pépet, míg a folyós állagát elveszti, és egy lágy krém nem lesz belőle. TIPP: Tapadásmentes serpenyőben csináljátok a gombakrémet, mert lábasban hajlamos nagyon odaragadni. A krémet félteszem, hagyom kissé hűlni (nem kell neki teljesen, csak ne tűzforró legyen). A fagyasztott leves tésztát közben már hagytam kiolvadni, és lisztezett deszkán fél ujjnyi vastagra nyújtom. A húst gyorsan átforgatom a meleg serpenyőben, és kap még egy kis mustárt. 
• Jöhet az összeállítás! Tészta kinyújtva. Ráhelyezem a sonkákat, szépen egymás mellé pakolva, konkrétan teljesen befedem vele a tésztát. A langyos gombakrémet egyenletesen elosztatom rajta. A hús következik. A tészta szélére helyezem (és az eredeti receptben nem így van, de saját tapasztalat alapján így sokkal jobb a végeredmény nekünk) és szorosan elkezdem feltekerni. Igen tekerni, mint egy bejglit, így több réteg sonka, és gombakrém fogja körbevenni a húst, ezáltal mutatósabb is lesz, és számunkra finomabb is, mintha csak egyszer átfordítanám. 
• Tekerés után sütőpapírral bélelt tepsibe rakom a tekercset (óvatosan, nehéz, és kényes), majd késsel karcolok mintát a tetejére. Felvert tojással lekenem. 
• A sütőt 160 fokra előmelegítem, de kezdetben csak alulsütést fogok használni, nagyjából 45 percig. Majd ha letelt a 45 perc, emelek a hőmérsékleten 190 fokra, átállítom alul-felül sütésre + légkeverésre, és még nagyjából 5-10 perc között sütöm. Mikor megsült, hagyom hűlni, nagyjából egy jó 40 percet, és utána szeletelem.

Köretként mindig krumplipürét csinálok, amit a csillag alakú keksz szaggatómmal formázok meg a tányérra. Nálunk a tökéletes krumplipüré titka a krémességben rejlik. A krumplit alaposan áttöröm - akár 5 percig is - (csak semmi botmixer, mert a keményítőtartalma elvész, és folyni fog), sózom, borsozom. Teavajat rakok bele, átdolgozom. Jöhet a 20%-os tejföl, és habosra keverem. Ezzel a két hozzávalóval lesz tökéletesen krémes és habos pürénk. Díszítésnek hegyes erős paprika szeleteket szoktam még helyezni a tetejére. 

Nálunk így néz ki egy vacsora Szent Estén. Ebből a hagyományból nem vagyok hajlandó engedni, ez mindig egy fix pontja az ünneplésünknek. Minden évben (pláne már ilyen november tájékán) alig várjuk, hogy végre megint ehessünk ebből a zsenális ételből. Tudom, csinálhatnék többször is, hiszen ó, hát mennyi idő van még addig, de nem vagyok hajlandó. Kizárólagos csakis az ünnepekre. 

Ettetek már Wellingtont?

Vagy esetleg készítettetek már?

Ha tetszett a poszt, kérlek osszátok meg, és lájkoljátok a blog facebook, illetve instagram oldalát. 

Számtalan névvel szokták illetni ezt a finomságot az ország egész területén. Nálunk, Borsodban, csak tócsninak hívják. Arról akár lehetne egy vitát is indítani, hogy n vagy ny betűvel írjuk, de ez is konkrétan településfüggő. Illetve az is, ahogy készül, még Borsod megyén belül is. 

A tócsnira akkor szoktam rá, amikor megkóstoltam Anyóséknál életemben először, cirka 6 évvel ezelőtt. Ugyan hallottam már róla régebben, de Nagymamám sosem csinált ilyet, nem volt szokása. Ezáltal én ezt abszolút újdonságként éltem meg. Sőt, itt kerültem közelebbi barátságba a petrezselyemmel is. Ugyanis egyáltalán nem szerettem. Tudoooom, szörnyű, de azóta már minden szép és jó, a petrezselyemmel való viszonyom ma már igenis nagyon barátságos, hiszen nagyon sok ételbe használom plusz fűszerként. Mondjuk egyetlen egy verzóban még mindig nem szeretem, ha belegondolok. Még pedig, hogyha a friss ételt megszórják a durvára vágott verzióval. Ez az, amivel nem tudtam megbarátkozni a mai napig. 

Szóval a pillanat, amikor megkóstoltam életem első tócsniját, örökre bevésődött. Kellően fűszeres, kívül ropogós, belül puha volt, egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Adta magát a pillanat, hogy nekem ezt a receptet muszáj elkérnem, így lett Anyósom által egy nagyon finom, és szerintem eléggé egyedi tócsni receptem. 

Alapvetően ez ugye a gyors ételek közé tartozik, szóval hogyha vágytok egy igazán gyors vacsorára, ez abszolút megfelelő választás. A krumpli reszelésétől kezdve, egészen a bekeverésen át a sütésig összesen 30 percet vesz igénybe. Viszonylag gyakran szoktunk csinálni, és már jó pár egyedi verziót is késztettem belőle, természetesen az alapokat meghagyva. Készült már répával, cukkinivel, volt hogy ment bele sajt, sonka, virsli, de tettem már bele magkeveréket is. A képzelet ebben az esetben abszolút szárnyalhat, ne fogjátok vissza magatokat ti sem. Viszont én most csak az alapot mutatom meg Nektek, ami tényleg egy nagyszerű dolog. Teljes értékű fogásként önmagában is megállja a helyét, és ha egy kis fokhagymás tejfölt is társítotok hozzá, akkor pedig maga a nagyszerű étek. 

Hagyományos burgonyatócsni:

Hozzávalók - 2 főre - :

• 2 nagyobb db burgonya lereszelve
• 1 tk. szárított petrezselyem (természetesen ha van friss, akkor az csak még jobbá teszi)
• 1 tojás
• Késhegynyi szódabikarbóna
• 3-4 ek. liszt (szoktam tk. liszttel is, abszolút más a végeredmény, de úgy is nagyon szeretjük)
• 1 mk. só
• 1/2 mk. fekete őrölt bors
• 2 gerezd pépesített fokhagyma
• 1 pici fej pépesített vöröshagyma
• A sütéshez kevés olaj

Elkészítés:

• A reszelt burgonyához hozzárakom a fűszereket (petrezselyem, só és bors, illetve mehet bele a szódabikarbóna is). A hagymákat késes robotgép segtségével pépesítem, és hozzáadom a fűszeres burgonya alaphoz. Beleütöm a tojást, alaposan elkeverem. Mehet bele a liszt. Akkor jó az állaga, ha egy sűrű palacsintatésztát lehet látni a tálban. 
• Serpenyőbe kevés olajat hevítek, majd evőkanál segítségével beleadagolom, és kicsit ellapogatom. Kis lángon sütöm, hogy teljesen át legyen sülve, és véletlenül se folyjon a közepe. Mindkét oldalát aranybarnára sütöm, majd papírtörlővel terített tálcára szedem, hogy azt a kevés olajat is kieressze magából, amit a sütés köben felszívott. 
• Míg hűlnek a tócsnik, addig kikeverem a fokhagymás tejfölt, ami igazából nem egy nagy dolog, de mégis tökéletesen illik hozzá. Minél fokhagymásabb, annál jobb. Kettőnkre 4 evőkanál tejfölt szoktam rakni a kis tálba, és ehhez reszelek 2-3 cikk fokhagymát. Lényegében ennyi, hiszen semmi más nem kell bele. 

Ha pedig minden kész, nincs más dolog, mint megkóstolni a tökéletes tócsnit, jó sok fokhagymás tejfölbe tunkolva. Hiszen nincs is jobb, mint amikor tunkolni kell egy finom ételt, ugye? Szerintem a korosztályunk sajátossága ez, amikor mindent is mártogatni kell valamibe, mert egyszűen úgy esik jól, és akkor érezzük a tökéletes harmóniát az ételek elfogyasztása után a lelkünkben. Jól gondolom? Ti is szoktatok mártogatni? 

Az első, de nem az utolsó babkát sütöttem meg, az biztos. Nem halottam még erről a kelt finomságról sosem, de aztán valahogy mégis sikerült megismerkedni vele. Nagyon sok helyen néztem utána, hogy mi is ez, és hogyan is szokták készíteni, viszont úgy igazán egyik recept sem nyerte el a tetszésemet. Az rögtön lejött, hogy minél többféle, és több töltelék van benne, annál jobb lesz a végeredmény. Na, hát nem sajnáltam belőle én sem a töltelékeket, hiszen miért is tenném? Úgy voltam vele, hogyha már lúd, legyen kövér, ahogy a mondás is tartja. Meg persze azt is hozzá kell tegyem, hogy a cirka 1,5 éves diót is illet már felhasználnom a fagyasztóból, amit ajándékba kaptunk még 2019 elején. Hű, így belegondolva az sem most volt.

Lényében ez egy kalácsféle finomság, de a saját kalács tésztámmal semmiképpen sem tudtam volna elképzelni. Pedig az is igen csak nagyon finom tud ám lenni. Tevajjal megkenve, pici só rá, némi főtt tojás, és kész a perfekt reggeli (fent is van a recept instagramon, ha szeretnétek egy alap, natúr, édes kalácsot sütni). Nálunk, ha kalács sül, vagy véletlenül veszünk a boltban, hiába édes az alapja, attól függetlenül mi sósan esszük. Tudom, kissé furcsa szokás, de valamiért a sós és édes párosítása ebben a kontextusban nagyon jól kiegésztik egymást. Persze, nálunk is előfordul az, hogy nutellával, lekvárral, vagy mézzel esszük, de ez azért igen ritka. Talán évente egyszer, ha van ilyen. 

Alapvetően ritkán sütök diós süteményt, a zserbót például kifejezetten nem is szeretem a mai napig. Természetesen eszek belőle, ha megkínálnak, de sose fog a nagy kedvenceim közé tartozni. Valami furcsa berögzülés ez. A diót szeretem, akár "nyersen", akár pirítva fűszerekkel, de valamiért a zserbóban lévő összhatással sosem tudtam megbarátkozni. Az igazság az, hogy én pedig nem is csináltam még emiatt zserbót. 

Viszont, ha már dió, akkor a tökéletes diókrémre feltétlenül rá kell, hogy térjek, ami ebben a babkában is van. Mert ebbe bizony diókrémet is csináltam. Kissé édeskés, de a citrommal párosítva mégis tökéletes harmóniát teremt a savanyúsággal együtt. Nagyon egyszerű a folyamat, lényegében a darált dióhoz annyi vizet teszek, hogy egy sűrű krém legyen, majd mehet hozzá a cukor, és a citrom leve, valamint reszelt héja, fahéj, illetve némi vanília kivonat. És kész is a tökéletes diókrém. Az arányokat kicsit lentebb találjátok majd. 

Diós-kakaós babka:

Hozzávalók: 

• 380 g liszt
• 70 g cukor
• 50 g élesztő (felfuttatáshoz 0,5 dl langyos tej + pici só+ pici cukor)
• 50 g olvasztott vaj (nem margarin, fontos!)
• 1 tk. vanília kivonat
• 1 tojás
• 120 ml meleg víz (ne forrjon)

Töltelékek:

Kakaós:

• 25 dkg vaj
• 10 dkg keserű kakaópor
• 10 dkg porcukor

Diós:

• 25 dkg darált dió
• 2 dl víz
• 1 citrom reszelt héja és leve
• 5 dkg cukor
• 1 tk. vanília kivonat
• 1 tk. fahéj

Elkészítés:

• Nagyon egyszerű a folyamat, ugyanis a sorrend nem számít. Lényegében a tészta hozzávalóit összegyúrom. Akkor tökéletes a végeredmény, hogyha egy lágy, de mégis könnyen formázható, és kissé rugalmas tésztát kaptok eredménynek. Ezután adok neki időt, hiszen szép nagyra meg kell kelnie. Nagyjából 1-1,5 óra szükséges neki. 
• Míg kel a tészta, addig elkészítem a töltelékeket. Kezdem a dióssal, hiszen annak jócskán hűlnie kell. Fentebb írtam, hogy összekeverek mindent, ami a diós krémhez kell, viszont azt nem tettem hozzá, hogy bizony ezt főzni is kell. Összefőzöm az összes hozzávalót, és lényegében csak annyira, míg egyszer megrottyan. Hagyom teljesen kihűlni. 
• A kakaóport összekverem a porcukorral, majd beledolgozom az olvasztott vajba. Egy sűrű és tömény kakaós krém lesz belőle.
• Mikor megkelt a tészta 4 részre osztom, és egyesével kinyújtom fél ujjnyi vastagra. Megkenem a töltelékekkel, majd szorosan feltekerem őket. Lesz két kakaókrémes, és két diókrémes tésztánk. 
• A 4 tekercset 4-es fonással összefonom. (Fonás menetéről infót ITT találtok). Óvatosan áthelyezem sütőpapírral bélelt tepsibe. Közben már a sütőt előmelegítettem 180 fokra. 
• Lekenem felvert tojással, és 40-45 percig sütöm, légkeverésen. A végeredmény pedig egy tökéletesen gyönyörű, aranybarnára sült dió és kakókrémmel töltött babka.

Szoktatok babkát sütni?

Nektek milyen töltelék szokott menni bele? 

Pogácsát mindenki tud sütni. De tényleg mindenki. Viszont két ugyanolyat még sosem ettem. Egy kicsit mindenki másképpen csinálja, a saját ötleteit, egyedi elképzeléseit belevarázsolja. Nekem megvannak a különböző pogácsa receptjeim, a sima sajtostól kezdve, a hagymás-szalonnás verzión át, a burgonyás pogácsáig. A sima sajtos kivételével mind saját kikisérletezés. A sajtos a Mezőcsáti Nagyim receptje, amit egészen pici korom óta együtt csináltunk. Én "söndörgettem" mindig a pogikat, hogy még magasabbak legyenek, és még szebbre süljenek. Aztán később jött az, mikor már az én feladatom volt a szaggatás is, végül pedig a tojás és a sajt eloszlatása is. Konkrétan rámragadt ez az egész, hisz ez egy külön procedúra. Ugyanis ha én pogácsát sütök, akkor azt csak abszolút "zen" állapotban teszem. A pogácsa az a fajta sós csoda, amihez mérhetetlen türelem, érzések, és szeretet kell. Ettől lesz olyan tökéletes, hogy az valami hihetetlen. 

A pogácsa készítésről tudni kell, hogy akkor az igazi, és akkor látszik meg a türelem, és a kitartás, hogyha konkrétan szálaira lehet szedni. A titok a hajtogatásban van, amihez a türelem ugye alapfeltétel. Itt jön hozzá a giga adag szeretet, és készül el a tökéletesen rétegzett, lapjaira szedhető finomság. Amikor kisül az első adag (sajnos pogácsából nálam alap a 2 tepsi, valamiért ez ragadt meg gyermeki szemmel), és még forrón, de elveszed a sütőpapírról az első darabot, amiben látod mind a 8 réteget, és elkezded szálakra szedni, megcsap a tökéletes illat, amit csak az extra szeretettel elkésztett pogácsa tud nyújtani, érzed, hogy a lelked belül köszönetet mond a pillanat csodálatossága miatt. Órákig tudnék írni a pogácsával való kapcsolatomról, és arról, amit Nagyi megtanított nekem az évek alatt erről a sós tökéletességről. 

Ez a tepertőkrémes pogácsa is random jött egyébként létre, abszolút bambuszságom miatt. Úgymond nem figyeltem oda, és morzsa helyett sikerült krémet gyártani a tepertőből. Ugyanis beraktam a késes aprítóba a 35 dkg tepertőt, és hát nekiindítottam a szerkezetet. Viszont közben meg egy fél pillanatra nem figyeltem (csacsogtam közbe a Férjemnek), és addig járt a szám, míg egy jó adag krém nem lett morzsa helyett a tepertőből. Semmi pánik, gondoltam, újratervezek. A masszát beízesítettem, ment bele só, bors és pici chilipor, majd alaposan átkevertem. Azért azt hozzá kell tegyem szerencsére még így is maradt némi darabosság a tepertő pépbe, így végülis látni, hogy az van benne, aminek hívják. 

Tepertőkrémes pogácsa:

Hozzávalók:

• 65 dkg liszt
• 50 g élesztő (0,5 dl langyos tej+csipet só+csipet cukor a futtatáshoz)
• 1 lapos ek. só
• 1 db XL-es méretű tojás (vagy két kis méretű)
• 25 dkg margarin
• 1 db kis poharas tejföl
• 35 dkg tepertő (krémmé darálva, só, bors, chilipor ízesítésnek)
• 1 db tojás majd a pogácsák lekenéséhez

Elkészítés:

• Az élesztőt elkezdem felfuttatni. Míg a folyamat halad, addig a lisztet a margarinnal elmorzsálom. Fontos, hogy nem szabad olvasztani a margarint, teljesen hűtő hidegnek kell lennie. Mehet bele a só is. Mikor már  morzsás az állaga, akkor csinálok bele egy kis mélyedést. Beleöntöm a felfuttatott élesztőt, a tejfölt és a tojást, és a krémmé darált, ízesített tepertő krémet. Körkörös mozdulatokkal (közben a tálat mindig forgatva egy kicsit) elkezdem begyúrni a tésztát. Nagyjából 10-15 percig dagasztom. Akkor jó a végeredmény, ha a kezeteken szinte már semennyi tészta nem maradt. Konyharuhával letakarva 1,5 órát kelesztem. 
• Miután megkelt, jöhet a lisztezett deszkán való hajtogatás és nyújtás. A megkelt tésztát kissé átgyúrom a kezemmel a lisztes deszkán, majd elkezdem kinyújtani. Nyújtás után háromszor hajtom vissza, majd kezdem előről a folyamatot. Ezt még kétszer megismétlem. Nyújt, hajtogat, majd nyújt és hajtogat, végül nyújt. Körülbelül 1,5 ujjnyi vastagra nyújtom a tésztát. Nagy kés segítségével "megcsapdosom", amit én úgy szoktam, hogy a tésztához közel tartva a kést apró mozdulatokkal csíkokat mintázok a tetejére, és persze ugyanezt a másik irányból is (muszáj csapkodni, mivel ha csak óvatosan próbáljátok vágni a tészta gyűrődni fog, és nem lesz szép a végeredmény).
• Mikor kész a minta a legkisebb pogácsaszaggatóval kiszaggatom a pogikat, egyesével formálok még rajtuk (két kezem között óvatos mozdulatokkal meggörgetem őket, hogy magasabbak legyenek), és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem őket. A sütőt küzben előmelegítem 160 fokra. A pogácsáknak a tetejét lekenem felvert, sózott tojással, és beteszem őket sülni. 25-30 perc elteltével pedig gyönyörködök a kész finomságokban. 
• Ebből az adagból a legkisebb pogiszaggatóval társítva nagyjából 100-110 db pogácsa szokott kijönni. De ezek tényleg igazán picikék. Ezt a méretet láttam gyerekként is, igaz az a sajtos pogácsa volt, ettől függetlenül nekem ez a méret berögzült, ha pogácsáról van szó.

Ugye milyen kis szépek? Hát még mennyire finomak is! Imádom recept ez, és a végeredmény tökéletesen léleksimogató. 

Abszolút kedvenc, akár az ünnepi asztalon is megállja majd a helyét szintén. Hiszen sósat amúgy is kell mindig sütni, nem? Nem lehet csak édes sütemény az asztalon, jól mondom? 

Tudatosan készülök minden évben az ünnepekre, és előtte jóval mindig elkezdek kísérletezgetni. Valami újat mindig szeretnék alkotni, hiszen olyan ez nálam, mint a menyasszonyok esetében a "Valami új, valami régi, valami kölcsön, és valami kék". A hagyományaimat sikerült az évek alatt biztosan kiépíteni, az tuti biztos, hogy Wellington-nak szerepelni kell az ünnepi menüsorban. Ezzel is szerettem volna valami olyat kialakítani évekkel ezelőtt, ami csak ránk jellemző. Soha és sehol nem ettem/ettünk még ilyet, ezért gondoltam sok-sok éve, hogy ideje egy hagyományt kialakítani/teremteni.

Mivel ez annak idején (hű, micsoda elmélkedős kedvemben vagyok (úgy érzem magam, mint egy nagy öreg, aki visszaemlékezik a fiatal korára)) tökéletesen megállta a helyét, így már hagyománnyá nőtte ki magát. Ekkor határoztam el azt, hogy bizony én minden évben tudatosan fogok készülni, és már hónapokkal az ünnepek előtt kísérletezésbe kezdek, hogy mi legyen az-az újdonság, ami az ünnepi menüsor záróelemeként szerepelhet. 

Ilyenkor próbálja mindenki a legtökéletesebb formáját nyújtani, és az év legfantasztikusabb fogásait, süteményét szeretné a családja elé rakni. Ehhez viszont pedig muszáj előtte kísérletezni, ugye? Legalábbis remélem, hogy nem csak én vagyok ilyen mániákus.

Van egy fantasztikus Muffin receptem, amit csakis kizárólag muffinként használtam eddig, és nem is igazán értem, hogy miért. Valahogy sosem mertem "egészben" megsütni. Aztán kattant egyet valami, és mikor megláttam a meggyet a fagyasztóban, akkor tudatosult bennem, hogy ezt ötvözni kell. Persze itt még volt némi hiányérzetem, és elkezdtem kutakodni a konyhában, mi is mehetne még hozzá, mi legyen még az a plusz, amivel még egyedibb lehet ez az egész. A konyhaszekrényt nyitogatván felfedeztem egy kis nutellát, viszont fájó szívvel vettem tudomásul, hogy már talán csak egy lapos evőkanálnyi van benne. Tudtam, hogy ez nem lesz elég a sütibe, de mindenképpen kellett hozzá, ha már bevillant egy ötletnek. 

Muszáj volt valami olyat kerítenem még itthon, ami mehet a nutellához. Szerencsére étcsokoládé mindig van itthon (ha csoki, akkor nekünk az étcsoki a nagy kedvenc, egészen a 90%-ig, és persze ha egy kis hirtelen csokoládéra van szükség, akkor egészséges nassolnivaló is) így gyorsan átfuttattam az agyamon a lehetséges verziókat. Csoki megolvaszt, nutella megmelegít, összekutyul, és voilá, kész az étcsokoládés mogyorókrém. Itt bólintottam rá arra, hogy "Ó, igen, összeállt a süti, ez mennyei lesz". 

Meggyes-nutellás sütemény

Hozzávalók: 

• 25 dkg liszt
• 10 dkg porcukor
• 1 cs. sütőpor
• 3 tojás
• 3 púpos ek. keserű kakaópor
• 3,5 dl tej
• 12 dkg margarin olvasztva

Feltétek:

• 5 dkg étcsokoládé
• 1 ek. nutella
• 30 dkg meggy

Elkészítés:

• A margarint megolvasztom (de nem teljes folyósra, mert akkor a tojással nem lesznek jó barátok, így csak annyira, hogy kiskanállal keverhető állagú legyen). A lisztet, a sütőport, a kakaóport egy külön tálban összekeverem, és félreteszem. A margarint a cukorral habosra keverem, majd egyesével beledolgozom a tojásokat. Ezután mehet bele apránként a tej. Az eredmény egy abszolút híg dolog lesz, de semmi ijedtség, a kakaóporos-lisztes keverék teszi mindjárt a dolgát. Szóval kis adagokban (evőkanállal szoktam adagolni) robotgép segtségével beledolgozom, és egy viszonylag sűrű, mégis selymesen krémes, de piskótához hasonlítható állagot kell látni eredménynek. Ha ez elsőre nem jön össze, pici tejet még nyugodtan tehettek hozzá, nem fog megharagudni. Vajazott és lisztezett tepsibe öntöm a masszát, majd a kiolvadt és lecsepegtetett meggyet szépen elrendezem rajta. Jöhet a nutellás-csokis élvezet. Szóval, ahogy fentebb is említettem a nutellát kicsit berakom a mikróba (vigyázzatok, nagyon kevés idő kell neki, hogy kissé folyós állaga legyen. Ha túl sokáig melegítitek, akkor egy csomóba összeáll majd).Jöhet a csoki, amihez egy teáskanálnyi margarint is raktam. Szintén mikró, olvasztás. Ezekután összekeverem a két csodát, jó alaposan, hiszen egyneműnek kell lennie. Mikor kész vagyok, szépen megcsurgatom a még sületlen sütemény tetejét. Jó vastagon lesz rajta, de mikor megsül, és az első falatot megkóstoljátok, abszolút nem fogjátok bánni. 
• A sütőt 180 fokra előmelegítem, és alul felül sütéssel 45-50 perc alatt készre sütöm. Természetesen közbe figyelem, és olyan 40 perc után tűpróbával ellenőrzöm. Amikor elkészült, hagyom teljesen kihűlni, majd kockáckra felvágom. Egy pohár tejjel mennyei sütemény. 

Az már biztos, hogy az ünnepi menüsorba helyet fog kapni a hagyományok mellett ez a csoda, és remélem a családdal és barátokkal is megtudom majd osztani, nem lesz még rosszabb a járványhelyzet. Vigyázzatok magatokra, és süssetek finomakat.

Mindenkinek szüksége van egy kis feltöltődésre, és ezt mindenki másképpen szervezi meg az életében. Bár az éven ez kissé mindenhol átalakult. A terveink 90%-át keresztülhúzta a vírus, és másképp kell alakítanunk a kikapcsolódási lehetőségeinket is. Muszáj volt már valamerre mennünk (sok(k) volt mostanában a sokk), és elkezdtem keresgélni, mi is lehetne az-az opció, amivel kissé lazíthatunk. Mivel az ember jó barátja a Google, ezért az ott lévő programok között kezdtem kutakodni, mit is ajánl a hétvégére a nagy kereső. Így akadtam rá az étteremre, ami egy zenés estét hirdetett meg a facebook oldalán, még pedig az ÉnejkeljÉtek névvel ellátva.

Alapból nagy zene rajongó vagyok (legyen szó bármilyen énekes eseményről, műsorról, vagy csak szimplán egy rádió hallgatásról, a zene a lételemem, valamilyen zenének mindig muszáj szólnia (írni is így szoktam), szóval inkább ez most kissé nekem kedvezett, mint a Férjemnek, de ő is örömmel bólintott rá erre a programra, amikor felvázoltam neki. 

Férj már 10 évvel ezelőtt járt ebben az étteremben, még pedig tesójának az esküvőjén. Tudom, 10 év hosszú idő, egy étterem életében is, de mint elmondta, a hely csak még fantasztikusabb lett ezalatt az idő alatt a tegnapi eseményt értékelve. 

Kezdem a zenei részével, mert konkrétan csodaként éltem meg ezt az egészet. Szécsi Viktória énekesnő volt az est sztárvendége, akinek zseniálisan gyönyörű hangja van. Olyan dalokat énekelt, amik a szívemig hatoltak, és sírtam, nem tehettem róla, elárasztottak az érzelmek. Csupa örökzöldeket, amik bennem a gyermekkoromat idézték fel, pedig ezek nem is akkor voltak slágerek. (Háttérinfó: Nagyszülők állandóan zenés műsorokat néztek, valószínűleg innen a zene szerete, illetve az a jó pár énekkari év is közrejátszott ebben, amiben iskolásként volt részem. Imádtam énekelni (illetve imádok mai napig is, csak mivel nem volt foglalkozva vele komolyan, már sajnos sokat felejtettem, mert ezt is lehet, ebben is, mint minden másban is, ha az ember nem foglalkozik vele.) Köszönöm Viki ezt az élményt, gyönyörű volt! 

17:00 órára volt foglalásunk, pontosan is érkeztünk (ugye ez azért alap). Az étterembe belépve engem megdöbbenés fogadott, a hangulat zseniális volt. Abszolút történelmi hangulat, mindenhol pajzsok, korhű öltözékek, kardok. Belépésünk után rögtön középpontba is kerültünk, szinte azonnal foglalkoztak velünk. Odavezettek az asztalunkhoz, és bő tájékoztatást kaptunk az estét illetően a kínálatról. Az esemény úgy volt meghirdetve, hogy látványsütés lesz, és mivel még nem voltunk ilyenen, gondoltuk hatalmas élmény lesz. Az is volt, nem csalódtunk. A szakács profi szinten tette a dolgát, abszolút nem zavarta, hogy körbeállva figyeljük minden egyes mozdulatát. A látványkonyha tényleg egy élmény volt, főleg ahogy ezt kivitelezték. 

Nehéz volt választani a sok-sok finomság közül, de végül csak sikerült döntenünk. Rólam tudni kell, ahogy abszolút sajt rajongó vagyok, egészen tökmag korom óta. Így bármennyire is kacérkodtam az étlapon szereplő fantasztikus névvel ellátott ételekkel, megragadott az ÉnekeljÉtek kínálata, ami a "Mézen sült gomolya volt, kerti salátával". Szörnyű tulajdonságaim közé tartozik, hogy nem vagyok nagy salátás, és amúgy is steakburgonyára áhítozván, kicseréltettem a köretet, amit minden szó és felár nélkül kicseréltek nekem. Ezúton is nagyon szépen köszönöm! Férj úgy gondolta, hogy nem bír megbírkózni egyedül egy kétszemélyes csülöktállal (sajnos én nem szeretem a csülköt), ezért inkább az étlapról szemelt ki valami finomságot magának. Az ő általa választott gyönyör a "Malacnak oldala zsályával, kemencében lassan sütve, nyárson fűzve alma- koronával, Káposztával töltött burgonya lángossal" nevet kapta. Ugye milyen zseniálisan hangzatos? Hát még ha kóstoltátok volna is. Maga az ízorgia. Szokásom "lopni" Férj ételéből egy kis kóstolót, mint ahogy neki is az enyémből. 

És akkor itt jön a számomra abszolút meglepő dolog. Elsőre kicsit sokkot kaptam, és nem is lepleztem ezt, de aztán mégis egy pozitív élmény lett. Ugyanis minden főétel kézzel fogyasztandó. Kés, illetve kanál állt ugyan a rendelkezésre, de ugye ezeket nem igazán lehet jól használni ilyen megkomponált ételekhez. A poén az egészben, hogy minden széken van szakállka. Amikor pedig szembesültem ezzel, akkor a jófej pincér a korhű ruhában "füligérőmosoly" közepette már a nyakamba is kötötte, felvázolva közben az étkek elfogyasztását. Én pedig nevetésben törtem ki, hiszen utoljára még gyerekként ettem kézzel. Szokatlan volt, és furcsa, de a végére megbarátkoztam vele, és egy örök élmény lett belőle. 

Adagok tekintetében megfelelő volt minden, viszont mivel az étlapon a desszert szekció is eme csodálatossággal volt megfogalmazva, mint a többi étek esetében, így felkeltette az érdeklődésünket. Míg én valami olyanmire vágytam, ami egy kissé őszies, addig Férj maradt a klasszikus gyümölcsös, de mégis kakaós vonalon. Az Ő választása a "Király urunk kedvenc csemegéje erdei gyümölcs öntettel" nevű mámor volt, az enyém pedig a "Gesztenyével töltött palacsinta csokoládé öntettel, rummal lángoltatva" nevet viselte. Ebben az esetben is egyöntetű véleményünk, hogy maga a csoda volt mind a kettő finomság. Én még ilyen fantasztikus gesztenyekrémet nem ettem, szóval valahogyan muszáj lesz reprodukálnom itthon, így érik egy gesztenyekrémes sütemény. 

Összességében pedig mindennel abszolút mértékben meg voltunk elégedve. Mind a kiszolgálás, mind az ételek minősége és mennyisége, mind pedig hangulat perfekt volt. 5-ből 5 pontot érdemel az étterem a listánkon. Visszatérünk még, hiszen jó pár dolog maradt, amit örömmel megkóstolnánk még. Ha pedig lesz még ilyen zenés csoda is, akkor pedig feltétlenül részt veszünk rajta, hiszen léleksimogató volt. 

Ha kedvetek lenne egy kis történelmi hangulathoz, valamint ehhez illő finomságokhoz, bátran ajánlom figyelmetekbe az éttermet! 

 Ez a poszt #nemreklám #nemszponzorálttartalom , csak egy #vélemény .

Az étterem honlapja elérhető ITT. 

Az étterem facebook oldala elérhető ITT.