Amikor megismerkedtem a Férjemmel, akkor eldöntöttem, hogy saját háztartáshoz saját hagyomány dukál az ünnepekre, így jött az ölet, hogy innentől kezdve csakis Karácsonykor, de én Wellingtont fogok sütni. Úgy éreztem, hogy megtudom ugrani ezt a szintet, és tökéletesen meg fogom tudni csinálni. 

Az első alkalommal Gordon Ramsay insprirált, hiszen tiniként nagyon sokat néztem a Paprika Tv-n a műsorait, az egyszemélyes főzésektől a Pokol konyháján át azokig, ahol éttermeknek segített felfutni. Mindig csodálattal néztem, ahogyan alkot, egyszerűen odatapsztottak a műsorai a tv képernyője elé. Na persze sok olyan alkalom is volt, mikor azt se tudtam miről magyaráz, annyira nem ismertem szinte egy alapanyagot se. Viszont ezek az alkalmak mind arra voltak jók, hogy márpedig utána nézzek egy-egy ilyen furcsaságnak, így bővítve azt a palettát, amit szeretnék a jövőben elkészíteni. 

Eljött a nap, amikor közeledett az első közös karácsonyunk, és ha már elterveztem, hogy ebből már pedig hagyomány lesz, bele is vetettem magam az elkészítésébe. Annyi változást már alapból beiktattam, hogy nem bélszínből készítettem, mivel sajnos nem volt a boltban. Muszáj voltam helyettesíteni, végül pedig rövid karajra esett a választásom. Azt rögtön tudtam, hogy jól átsütve fogom elkészíteni, mivel az egyik dolog, amit kifejezetten nem díjazok se Én, se a Férjem az a nyers, kissé megsült, közepesen átsült húsok. Nekünk igenis legyen átsütve rendesen minden. Ez egy ilyen hepp a részünkről, de ebből sajnos nem vagyunk hajlandóak engedni. 

Nekikezdtem a folyamatnak, és ugye az első lépés, hogy a megtisztított, fűszerezett húst vajon kérgesítem. Én nem csak kérgesíteni akartam már akkor sem, így fogtam, és szép barnára sütöttem. Nem hirtelen nagy lángon, csak szépen lassan a lágyan folyó, forró vaj kíséretében. Mikor kellően szép pirosnak gondoltam minden oldalát, akkor ugye a következő lépés a mustáros pác. Mindenhol Dijoni mustárral van a recept, de mily pech, azt sem szeretjük. Maradt a natúr verzió a mustárból. Szépen bekentem, és már csináltam is tovább a folyamatot. Ez volt az a pont, ahol elkövettem a hibát, ami ehhez a csoda ételhez kapcsolódik. Ugyanis minden elemmel készen voltam már, és el is kezdtem összeállítani. Nem kellett volna. 

Fontos! 

A hús sütése, és pácolása után mindenképpen kell neki 24-36 óra pihentetés a hűtőben, de én inkább a többet javaslom. Az évek alatt ezt így sikerült kikisérletezni. Ezt első alkalommal nem kiviteleztem, sehol sem írták, vagy említettek róla csak egy nyúlfaroknyi információt sem. Félreértés ne essék, az első eredmény is finom lett, csak a husinak nem volt ideje arra, hogy a mustáros cucmákot magába szívja. Miután megsütöttétek a húst, rögtön kenjétek körbe jó alaposan és vastagon mustárral. Hagyjátok kihűlni, majd egy zárt ételesben mehet a hűtőben. Nagyjából négy óránként ránézek, és ha szívott be a mustáros kencéből, akkor lehet még körbekenni megint. Amikor letelt a pihentetési idő, akkor én még felhevítem a serpenyőt, és nagy lángon adok neki 1-2 percet, folyamatosan átforgatva. Mikor ez megvan, akkor még egy kis kence, és kész a hús. Lehet összeállítani.

Wellington:

Hozzávalók:

• 50 dkg rövid karaj / bélszín
• 50 dkg csiperkegomba
• 50 dkg leveles tészta (fagyasztott, nyújtható verzió)
• 30 dkg pulykamell sonka vékonyra szeletelve
• 10 dkg teavaj
• 5 derezd fokhagyma
• 2 ek. mustár + 1-2 ek még, ha nagyon szívja a hús
• Fehér és feke őrölt bors
• Só
• 1 db tojás

Elkészítés:

• 1-1-1 tk fehér és fekete borsot, valamint sót összekverek. Bemaszírozom vele a húst. 5 dkg teavajat serpenyőben megolvasztok, és ráhelyezem a fűszerezett húst. Minden oldalán, lassú sütéssel, folyamatosan forgatva pirosra sütöm. Mikor ez kész, a meleg húst átkenem a mustárral. Hagyom kihűlni, majd egy jól zárható ételesbe helyezem. 24-36 óra erejéig pihen a hűtőben. Aznapra már nincs is más dolgunk.
• A pihentetési idő telelése előtt nekikészülök a többi elemnek az ételhez. A gombát megpucolom, majd késes aprítógépbe helyezem. Konkrét pépet csinálok belőle. Sóval, borssal és az 5 gerezd fokhagymával (lereszelve) ízesítem. Serpenyőben a vaj másik felét megolvasztom. Mehet rá a gombapép. Ne ijedjetek meg, rengeteg vizet fog kiengedni magából. Alacsony lángon addig főzöm a pépet, míg a folyós állagát elveszti, és egy lágy krém nem lesz belőle. TIPP: Tapadásmentes serpenyőben csináljátok a gombakrémet, mert lábasban hajlamos nagyon odaragadni. A krémet félteszem, hagyom kissé hűlni (nem kell neki teljesen, csak ne tűzforró legyen). A fagyasztott leves tésztát közben már hagytam kiolvadni, és lisztezett deszkán fél ujjnyi vastagra nyújtom. A húst gyorsan átforgatom a meleg serpenyőben, és kap még egy kis mustárt. 
• Jöhet az összeállítás! Tészta kinyújtva. Ráhelyezem a sonkákat, szépen egymás mellé pakolva, konkrétan teljesen befedem vele a tésztát. A langyos gombakrémet egyenletesen elosztatom rajta. A hús következik. A tészta szélére helyezem (és az eredeti receptben nem így van, de saját tapasztalat alapján így sokkal jobb a végeredmény nekünk) és szorosan elkezdem feltekerni. Igen tekerni, mint egy bejglit, így több réteg sonka, és gombakrém fogja körbevenni a húst, ezáltal mutatósabb is lesz, és számunkra finomabb is, mintha csak egyszer átfordítanám. 
• Tekerés után sütőpapírral bélelt tepsibe rakom a tekercset (óvatosan, nehéz, és kényes), majd késsel karcolok mintát a tetejére. Felvert tojással lekenem. 
• A sütőt 160 fokra előmelegítem, de kezdetben csak alulsütést fogok használni, nagyjából 45 percig. Majd ha letelt a 45 perc, emelek a hőmérsékleten 190 fokra, átállítom alul-felül sütésre + légkeverésre, és még nagyjából 5-10 perc között sütöm. Mikor megsült, hagyom hűlni, nagyjából egy jó 40 percet, és utána szeletelem.

Köretként mindig krumplipürét csinálok, amit a csillag alakú keksz szaggatómmal formázok meg a tányérra. Nálunk a tökéletes krumplipüré titka a krémességben rejlik. A krumplit alaposan áttöröm - akár 5 percig is - (csak semmi botmixer, mert a keményítőtartalma elvész, és folyni fog), sózom, borsozom. Teavajat rakok bele, átdolgozom. Jöhet a 20%-os tejföl, és habosra keverem. Ezzel a két hozzávalóval lesz tökéletesen krémes és habos pürénk. Díszítésnek hegyes erős paprika szeleteket szoktam még helyezni a tetejére. 

Nálunk így néz ki egy vacsora Szent Estén. Ebből a hagyományból nem vagyok hajlandó engedni, ez mindig egy fix pontja az ünneplésünknek. Minden évben (pláne már ilyen november tájékán) alig várjuk, hogy végre megint ehessünk ebből a zsenális ételből. Tudom, csinálhatnék többször is, hiszen ó, hát mennyi idő van még addig, de nem vagyok hajlandó. Kizárólagos csakis az ünnepekre. 

Ettetek már Wellingtont?

Vagy esetleg készítettetek már?

Ha tetszett a poszt, kérlek osszátok meg, és lájkoljátok a blog facebook, illetve instagram oldalát.