A hagyományokról már meséltem nektek egy előző posztomban, amikor is a Wellington nevezetű ínycsiklandozó étel tökéletességeire tértem ki. Az arról szólt, hogy számomra fontos, hogy legyen saját hagyományunk, ma viszont arról lesz szó, hogy miként ápoljuk azokat a hagyományokat, amiket gyerekkorunkban kaptunk a szüleinktől/nagyszüleinktől. Ez a poszt most férj gyermekkorának az egyik kellemes emlékét idézi fel, még pedig a karácsonyhoz köthető Kakaós beglit. 

Míg nem ismerkedtünk meg, addig sose hallottam sehol erről a bejgliről. Nálunk mindig a sok-sok háztartásban fellelhető diós és mákos bejgli volt az, ami karácsonykor az asztalra került. Természetesen volt sok más finomság is, de ezek semmiképpen sem hiányozhattak. A dióval sose volt volt semmi bajom, bár ettől függetlenül bejgli fanatikus nem lettem. Persze elkopott belőle egy-két szelet részemről is, de a többit inkább meghagytam Papókámnak, mert ő viszont hatalmas fanatikusa volt (mondjuk ő neki konkrétan bármilyen sütit süthettem, sose mondott nemet semmire sem). A mákot pedig igazán sosem szerettem. 5 évente egyszer talán készül egy kis mákos guba, de ezzel le is van tudva a következő 5 évre. Közös nevezőnk, hogy nem csak én, de férj sem nagy mák szerető, így szinte egyértelmű volt, hogy nálunk aztán mákos süti biztosan nem fog készülni, főleg nem bejgli. 

Ahogy közeledett az első karácsonyunk, ugye úgy vágtam bele a saját hagyomány tervezésébe is, viszont mindenképpen szerettem volna a családjaink hagyományából is tovább vinni, így megkérdeztem a férjem, hogy neki mi volt az, ami a gyerekkori karácsonyokhoz köthető sütemény volt. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy bizony a legtutibb a kakaós bejgli volt. Ugyan az anyukája mindig készítette a hagyományos mákos és diós bejgliket is, ám mindig a kakaós fogyott el a leghamarabb, mindig arra jártak rá elsősorban. Ezekután pedig teljes mértékben előtört belőlem a gyermeki kíváncsiság, és tudtam, hogy nekem mindenképpen kell sütnöm ilyet. Azóta pedig minden évben készül ez a nagyon krémes, nagyon kakaós csoda. (Természetesen így a másik két verzió, a diós és mákos nálunk abszolút nem játszik szerepet. De, hogy mindenképpen legyen dió is használva az ünnepekkor, természetesen szoktam diós süteményt is készíteni.) 

Kakaókrémes bejgli:

Hozzávalók (2 rúdhoz):

• 50 dkg liszt
• 25 dkg vaj
• 2 tojás
• 5 dkg porcukor
• 50 g élesztő
• 2 dl tej
• Csipet só

Töltelék:

• 50 dkg vaj 
• 20 dkg keserű kakaópor
• 8 ek. porcukor

Elkészítés:

• Az élesztőt a 2 dl tejben pici sóval és cukorral felfuttatom. Közben a lisztet a szobahőmérsékletű vajjal elmorzsolom. Ezután mehet bele a cukor, tojás, a felfuttatott élesztő és a csipet só. Fakanállal elkezdem kikeverni, majd utána kézzel folytatom. Egy lágy, de egyáltalán nem ragadós tésztát kapok végeredménynek. Ezekután jön pedig majd a lényeg, a kelesztés. 3 lépésben történik majd mindez. Először mikor bedagasztom, akkor hagyom utána egy órát kelni. Kelés után átgyúrom, majd kap még fél órát. A fél óra letelte után pedig jöhet a nyújtás, töltés, tekerés, és még pihentetés. Szóval a tésztát felezem, így majd két bejglim lesz a végén. Kinyújtom fél ujjnyi vastagra, majd megkenem a töltelékkel.
• Apropó töltelék. A hozzávalókat felezem, és két külön tálkában keverem ki, így biztosan ugyanolyan mennyiségű krém lesz mind a kettő rúdban majd. Szóval a vajat kissé megolvasztom (nem kell teljesen, nem szabad, hogy folyjon, csak kenhető állapotúnak kell lennie) majd belekeverem a kakaóport és a porcukrot. Egy sűrű és selymes krém a végeredmény. Miután elnyújtottam a tésztát, megkenem a krémmel, majd szorosan feltekerem.
• Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezem, és ugyanígy elkészítem a másik rudat is. Itt jön a kelesztés 3. fázisa. Konyharuhával letakarom a tepsit, és még 1 órát kelesztem. Ez egy fontos lépés, emiatt nem szabad szétrepednie majd. Amikor véget ér a 3. kelesztési fázis is, előmelegítem a sütőt 160 fokra, alulsütés+légkeverés módban. A bejgliket tojásfehérjével lekenem, és irány a sütő, ahol 30 percig sütöm. Ekkorra lesz szép aranybarna a külseje. Sülés után teljesen kihűtöm, hiszen forrón nem lehet szépen szeletelni. 

 Az egyik legjobb bejgli, amit valaha ettünk. Kellően krémes, puha a tésztája, és egyszerűen eteti magát. A legjobb benne pedig, hogyha kicsit sokat sikerült sütni, akkor pedig sokáig el is áll. Akár 1 hétig is tökéletes puha marad, ha lezacskózzátok. Ilyenkor nálunk nincs más pékárú jellegű dolog, hiszen ez megy napokig keresztül reggelire, egy pohár karamellás tejjel. Egyszerűen nem lehet megunni! 

Nálatok milyen bejglit szokás sütni az ünnepekre? 

 Ha tetszett a poszt, kérlek osszátok meg, és lájkoljátok a blog facebook, illetve instagram oldalát.