Gasztrospicc

  • Reggeli
  • Leves
  • Főétel
  • Desszert
  • Nassolnivaló
  • Konyhaeszköz
  • Étterem Mustra
  • Személyes
Vargabéles

Vargabéles

Van az a pillanat, amikor eszedbe jut egy gyerekkori emlék. Egy süti, amit még kicsiként kóstoltál. Egy süti ami mély nyomot hagyott benned. Egy süti, amit szeretnél ugyanolyan lelkesedéssel kóstolni, mint akkor, mikor pici voltál. 


Van egy emlékem, amikor az Apai Nagymamámál Emődön életemben először vargabélest kóstolok. Ülünk az asztalnál, és be voltam zsongva a süti gondolatától is, pedig még nem is tudtam, hogy milyen is lesz, hiszen előtte még nem ettem ilyet. (Egyébként mai napig rá tudok pörögni egy süteményre (csak ne legyen mákos, az nem játszik), és Én már a kóstolás előtt úgy viselkedek, mint mikor egy gyerekben elkezd hatni a cukor. Természetesen csak moderált kereteken belül, de a lelkem mélyén a sajtkukac abszolút izgága.) 
Akkor az egyszer ettem Mamánál vargabélest, többet nem volt rá alkalmam. 

Azóta számtalanszor eszembe jutott már ez az emlék, és abszolút boldog pillanatként maradt meg. Nagyon jó dolog visszagondolni rá. Így amikor ez előjön, akkor bizony itthon vargabéles készül. 

Életem első vargabélese nem volt az igazi, de ez már hosszú évekkel ezelőtt történt, valamikor 2010 körül lehetett. Azóta viszont sikerült tökéletesíteni a receptet, és úgy gondolom, hogy sikerült elérnem Mama szintjét. Bár sajnos az eredeti receptet nem tudom, ami alapján ő készítette, de biztos vagyok, hogy büszkén kóstolná meg az Én verziómat. 



A saját kissé furcsa agyszüleményem verziómban Én nem használok réteslapot. Tudom, hogy az eredeti recept szerint 5 lap kell alulra, és 5 kell felülre, közben vajazni kell közte, viszont én nem így készítem. Itt a vargabéles leveles tésztából készül. Még pedig a kitekerhető verzióból (nyújtós, fagyasztatott verzióval is próbálkoztam már, az sem rossz, sőt, kifejezetten finom, de az egyszerűség néha hatalmas fölényt tud élvezni). 



Vargabéles:

Hozzávalók (21x31 tepsihez):

  • 5 tojás (külön a sárgája, külön a fehérje)
  • 23 dkg porcukor
  • 2 citrom héja
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 mk. vanília aroma
  • 15 dkg mazsola vagy 15 dkg vörösáfonya
  • 500 g tejföl
  • 500 g túró
  • 20 dkg cérnametélt (főve ez a duplájára dagad, tehát 40 dkg lesz belőle, amit a masszához rakok majd)
  • 1 cs. Dr. Oetker leveles tészta (kicsit megnyújtom, felezem, egyik a tepsi aljára, másik majd a tetejére).
  • A tetejére 2 tojás sárgája + 2 ek. olaj kikeverve


Elkészítés:

  • A cérnametéltet kifőzöm, lecsepegtetem, hagyom teljesen kihűlni. A tojásokat kettéválasztom. A fehérjét kemény habbá verem. A sárgákat a porcukorral, vanília cukorral, az aromával és a citromhéjjal kikeverem. Ezután jöhet bele a tejföl, a mazsola, és a túró, végül pedig a felvert tojásfehérje (ez utóbbit csak óvatosan beleforgatva). Ne ijedjetek meg, híg töltelék lesz, de ez nagyon jól fog érvényelsülni, hiszen sütés után kellően krémes marad a belseje. Jöhet a kihűlt és lecsepegtetett cérnametélt. Alaposan összekeverem, és jön az összeállítás. Egy tepsit kivajazok, és kilisztezek, majd a leveles tészta felét az aljába fektetem. Mehet bele az összes töltelék, amit szépen egyenletesen elosztatok. Végül mehet rá zárásként a másik fele a leveles tésztának. Villával megszurkálom (azért, hogy ne legyen puklis a teteje). Két tojásnak a sárgáját kikeverem két evőkanál olajjal, majd megkenem vele a leveles tésztát. (Ettől lesz igazán szép színe, kenjétek rá nyugodtan az egészet). Előmelegített sütőben, légkeverés nélkül, 190 fokon 40-45 percig sütöm. Sütés után megvárom, míg teljesen kihűl, majd kis kockákban adagolva tálalom. Én ettem még hozzá házi eperlekvárt, ami igazán nagyon jól érvényesült vele.
  • + TIPP: Félidőben nézzetek rá, és fordítsátok meg a tepsit az egyenletesebb sütés érdekében.


Ha tetszett a poszt, kérlek osszátok meg, és lájkoljátok a blog facebook, illetve instagram oldalát. 

Ölelés, 

Ilus
komment Vargabéles Tovább
Vargabéles Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Kólás-csokoládés sütemény Kólás-csokoládés sütemény
  • Csicseriborsó fasírt Csicseriborsó fasírt
  • Zabropogós Zabropogós
  • Sajtszószos karfiol Sajtszószos karfiol
  • Sajtos Croissant Sajtos Croissant
Facebook Pinterest Instagram

Gasztrospicc

A blogolás egy életérzés. Megfoghatatlan világ, mely a lelkünk egy darabját adja az olvasóknak. Egy világ, ahol kibontakozhatunk, és 100%-ot nyújthatunk minden egyes bejegyzéssel, amit valaha megírtunk. Egy szenvedély, ami a legtökéletesebb énünket hozza elő. Egy Blogger vagyok, aki ismét a szárnyait bontogatja. Új felület, új téma, régi szerelem. Köszönöm, hogy velem tartasz!

Top 5

  1. Wellington - A karácsonyi tökéletesség
  2. Gesztenyepüré torta
  3. Házi krémtúró - Cukormentes verzió
  4. Diós-kakaós babka
  5. Kakaókrémes bejgli

Keresés

Címkék

Ajánló (1) Alma (1) Amerikai palacsinta (1) Aranykorona étterem (1) Banánkeksz (1) Bécsi palacsinta (1) Bejgli (1) Bemutatkozás (1) Blog (1) Brownie (1) Burgonya (6) Cikksorozat (1) Cottage Cheese (1) Creppy palacsintaház (1) Croissant (1) Csicseriborsó (1) Csirkebrassói (1) Csirkemell (1) Csokoládé (6) Cukkini (3) Cukkinigolyó (1) Cukormentes (3) Desszert (14) Édesburgonya (1) Egészséges (5) Együttműködés (1) Étterem (3) Étterem mustra (3) Fagyöngy vendéglő (1) Falafel (1) Fasírt (1) Főétel (16) Fokhagyma (2) Főzelék (1) Főzzünk lekvárt (1) Füstölt tofu (1) Gasztro (4) Gesztenye (1) Gesztenyepüré (1) Gesztenyepüré torta (1) Gomba (4) Grillezés (1) Hagyma (1) Hagymás fűszeres burgonya (1) Hagyomány (2) Hamis somlói (1) Házikrémtúró (1) Házi raffaello (1) Interjú (2) ízcsiklandozó blog (1) Kakaós (1) Kalóriaszegény (1) Karácsony (2) Keksz (1) Kelt tészta (1) Kenyérlángos (1) Kifli (1) Kókuszos (1) Kóla (1) Köret (4) Körözött (1) Krémes (2) Krémleves (2) Krémtúró (1) Krumplilángos (1) Kukoricasaláta (1) Langalló (1) Lasagne (1) Lekvár (1) Lencse (2) Lencsesaláta (1) Lépésről lépésre (1) Leves (2) Lilakáposzta (1) Mac and Cheese (1) Maradékmentés (1) Mazsola (1) Meggy (1) Miadéle (1) Miadéle Hungary (1) Miskolc (1) Mogyoró (2) Muffin (1) Müzliszelet (1) Nassolnivaló (13) Nemzetek gasztronómiája (1) Nem reklám (1) Nem szponzorált tartalom (1) Nutella (2) Omlett (1) Omlós tészta (1) Pásztortarhonya (1) Pékáru (2) Pirítós (1) Pogácsa (2) Portugália (1) Puding (3) Pudinggolyó (1) Pulykahús (1) Quiche (1) Raffaello (1) Rágcsálnivaló (1) Rántott karaj (1) Rántott répa (1) Recept (13) Reggeli (9) Rétes (1) Sajt (6) Sajtos tallér (1) Sajttal töltött (1) Saláta (1) Somlói (1) Sültkrumpli (1) Sült sajttorta (1) Sütemény (4) Személyes (1) Szendvicskrém (1) Szezámmag (2) Szezámmagos (1) Szilva (2) Szilvalekvár (1) Szilvásgombóc (1) Szilveszter (1) Tarhonya (1) Tart torta (1) Tejföl (1) Teljes kiőrlésű (4) Tócsni (2) Töki pompos (1) Töltött paprika (1) Torta (2) Túró (1) Túrósbatyu (1) Újév (1) Újévi menü (1) Ünnepi sütemény (1) Vacsora (4) Vargabéles (1) Vélemény (2) Virsli (1) Vörösáfonya (2) Wellington (1) Zabkása (1) Zabpehely (2) Zabropogós (1) Címkefelhő

Archívum

  • 2021 október (1)
  • 2021 szeptember (1)
  • 2021 március (2)
  • 2021 február (1)
  • 2021 január (10)
  • 2020 december (5)
  • 2020 november (9)
  • 2020 október (1)
  • 2020 szeptember (3)
  • 2020 augusztus (4)
  • 2020 július (10)
  • Tovább...
GasztroSpicc Blog
">

Feedek

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
  • Atom
    bejegyzések, kommentek
XML
süti beállítások módosítása
Dashboard